|
Jognyilatkozat
A jelen weboldalon (a „honlap”) található információkat az Unilin BVBA cég tette közzé. A honlap használatával Önt úgy tekintjük, hogy elolvasta és elfogadja az alábbi használati feltételeket.
A jelen honlapon elérhetővé tett információk általános jellegűek és kizárólag tájékoztató célt szolgálnak. Az Unilin ugyan mindent elkövet annak érdekében, hogy gondosan ellenőrzött információkat tegyen közzé, mégis előfordulhat, hogy a honlapon megjelenített információk nem teljeskörűek, pontosak vagy naprakészek. Nem vállalunk semmilyen kimondott vagy kimondatlan felelősséget azért, hogy az itt megjelentetett adatok minden esetben pontosak, aktuálisak és teljeskörűek, vagy egy adott célra kielégítőek.
Az Unilin fenntartja magának a jogot, hogy az itt közzétett információkat minden előzetes bejelentés nélkül megváltoztassa.
Amennyiben pontatlanságot fedez fel a honlapon vagy a honlap útján elérhető információkban, azt a következő címen jelentheti: webmaster@quick-step.com.
A honlap tartalmazhat más weboldalakra hivatkozó linkeket is, melyek tartalma vagy technikai kivitelezése felett az Unilin nem rendelkezik fennhatósággal vagy felügyelettel. Az Unilin semmilyen esetben sem vonható felelősségre ezeknek az oldalaknak a (további) létezéséért vagy a rajtuk megjelentetett információkért. Linkek megjelenítése az Unilin honlapján nem jelenti azt, hogy az Unilin egyetért azok tartalmával, vagy hogy bármilyen jellegű együttműködés vagy kapcsolat állna fenn azokkal az oldalakkal.
Az Unilin, vezetői, alkalmazottjai vagy tanácsadói semmilyen esetben sem tehetők felelőssé a honlap közvetlen vagy közvetett használatából, vagy a honlapon található illetve annak közvetítésével szerzett információkból fakadó károkért.
Az Unilin nem vállal felelősséget a honlap használata során előforduló üzemzavarból vagy hibából származó, vagy vírusok illetve egyéb zavaró elemek által okozott károkért, valamint egyéb weboldalak (pl. a honlapon elhelyezett linkeken keresztüli) megnyitásából vagy használatából eredő, vagy az ott megjelentetett információkból származó károkért.
Az Unilin továbbá nem vállal felelősséget a honlapon keresztül történő elektromos kommunikációért, például e-mailek elküldéséért, vagy az ilyen kommunikáció bármely harmadik fél által történő lassításáért, elfogásáért vagy manipulálásáért.
A felhasználó maga vállal felelősséget minden a honlapon található vagy annak közvetítésével megjelenített információ alapján hozott döntéséért vagy választásáért.
A jelen honlap felhasználójának feladata, hogy maga gondoskodjon megfelelő vírus-, hiba- vagy trójai falovak, stb. elleni védelemről.
A honlap szerzői jogi védelem alatt áll. Minden megjelentetett információ szerzői jogát az Unilin birtokolja, ezért ezeket az információkat tilos az Unilin előzetes kifejezett engedélye nélkül sokszorosítani vagy terjeszteni.
Bármely a honlap (használata) kapcsán felmerülő, vagy abból eredő jogvitát kizárólagosan a belga jog alapján kell rendezni. AdatvédelemAz Ön által megadott személyes adatokat az Unilin fogja feldolgozni. Az Ön személyes adatai a vonatkozó törvényeknek és rendelkezéseknek megfelelően kerülnek feldolgozásra.
Személyes adatainak a Honlapon történő megadásával Ön kifejezett és egyértelmű engedélyt ad az Unilin számára az adatok feldolgozására.
Az Ön adatai feldolgozásának célja
Az Ön által megadott személyes adatok az alábbi célra kerülnek összegyűjtésre és feldolgozásra:
A Honlap általános használata és kezelése, beleértve az üzenetek küldését és fogadását
Tájékoztatás az Unilin eseményeiről, szolgáltatásairól és termékeiről.
Az Unilin az Ön személyes adatait csak a fent megadott célhoz szükséges mértékben dolgozza fel.
A személyes adatok továbbításának tilalma
Az Ön személyes adatai nem kerülnek továbbításra harmadik fél részére.
Az Ön jogai
Amikor meglátogatja a Honlapot, akkor Ön mindig hozzáfér személyes adataihoz, amelyek pontosságáról meggyőződhet, illetve javíthatja azokat. Adatait el is távolíttathatja. Ehhez írjon erre a címre: webmaster@quick-step.com
Adatainak eltávolítása azonban azt jelentheti, hogy szolgáltatásainkat (ill. azok egy részét) nem tudja használni a továbbiakban.
cookie-k
A Honlap cookie-fájlokat” alkalmaz. A cookie olyan fájl, amelyet a szerver küld a böngészőnek, és amely ezt követően az Ön számítógépén kerül tárolásra. A cookie-k csupán az Ön által kért szolgáltatás teljesítésére vagy annak megkönnyítésére szolgálnak. A legtöbb cookie csak a Honlap egyetlen munkamenete vagy látogatása idejére érvényes. Ha kívánja, akkor beállíthatja a böngészőjét úgy, hogy figyelmeztesse Önt minden cookie létrehozásakor, illetve akadályozza meg cookie-k létrehozását. Azonban ha Ön megtagadja a cookie-k használatát, akkor nem tudjuk garantálni a kommunikáció eljuttatását és egyes szolgáltatások nyújtását.
Az Adatvédelmi Nyilatkozat módosításai
Az Unilin fenntartja magának a jogot, hogy az Adatvédelmi Nyilatkozatot minden előzetes bejelentés nélkül, az érvényes adatvédelmi szabályokkal összhangban megváltoztassa.
Kérdések
Ha az adatvédelmi elveinkkel kapcsolatban kérdései vannak, akkor írjon erre a címre: webmaster@quick-step.com
|